[quote]

2012 Október 26-án Gödöllőn a Vidékfejlesztés és bioenergetika című tanácskozáson került sor a „Vidékfejlesztési Minisztérium Mezőgazdasági Gépesítési Intézete földgázfűtésének részleges kiváltása pelletfűtéssel című KMOP-3.3.3-09-2010-0019 kódszámú projekt keretében megvalósított biomassza tüzelésű rendszer ünnepélyes felavatására. A projekt előkészítését és teljes körű projektmenedzsmentjét társvállalkozásunk a NaWaRo Kft végezte.

[/quote]

A szilárd biomassza lesz előreláthatólag a legnagyobb arányban hasznosított megújuló energiaforrás Magyarországon – mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára a Vidékfejlesztés és bioenergetika című gödöllői tanácskozáson.
Az államtitkár a minisztérium Mezőgazdasági Gépesítési Intézetének (MGI) szervezésében tartott konferencián beszélt, amelyhez kapcsolódva felavatták az MGI új pelletüzemét, valamint pelletkazánját.

Fotó: VM Sajtóiroda
Magyarország biomasszakészlete 350-360 millió tonnára tehető, amiből 105-110 millió tonna elsődleges – növényi – biomassza évente újratermelődik, az energiaszektor azonban ennek mindössze három százalékát használja fel – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

A megújuló energiák, és azon belül is a biomassza melletti kormányzati elköteleződést mutatja, hogy három jelentős stratégia is tartalmazza az ezzel kapcsolatos terveket: a Megújuló Energia – Magyarország Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Terve 2010-2020, a Nemzeti Energiastratégia 2030-ig, valamint a Nemzeti Vidékstratégia.

Fotó: VM Sajtóiroda
A 2030-ig szóló Nemzeti Energiastratégia a megújuló energiákon belül is kiemelt szerepet szán a biomasszának, a fenntartható energiaellátás érdekében a megújuló energia aránya a primerenergia-felhasználásban a mai 7 százalékról 2030-ig 20 százalék közelébe emelkedik. A megújuló energiaforrásokon belül prioritást kapnak a biogáz- és biomassza-erőművek, valamint a geotermikus energiahasznosítás formái.

Czerván György kiemelte: “a vidéki energiaellátás esetében a decentralizált, kisebb kapacitású, helyi nyersanyagbázisra épülő és helyi igényeket kiszolgáló, kis szállítási igényű biomassza-, illetve biogázerőművek megvalósítását tartjuk reálisan megvalósíthatónak és támogatandónak”. Hozzátette: a programok megvalósításában az MGI-nek kiemelt szerepe van.

Fotó: VM Sajtóiroda
Az MGI új pelletüzeme, illetve -kazánja 100 százalékban támogatott, uniós forrásból megvalósuló beruházás keretében mintegy 160 millió forintból jött létre, a fejlesztéssel egy 400, illetve egy 500 kW-os kazán állt munkába, valamint egy óránként 500 kilogramm pelletet előállító gépsor. A beruházással az intézet fűtésének harmadát fedezik, mintegy 100 ezer köbméter földgáz kiváltásával.

(MTI, Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)